bár alapvetően békés természetű embernek ismernek az ismerőseim (azt hiszem legalábbis), meg kell mondanom, hogy valamiért szeretem a posztapokaliptikus témájú filmeket. tudod, amikor az a pár ember, aki megmaradt a világégés után, már azt hiszi, hogy túl van a nehezén, de aztán kiderül, hogy tévedésben vannak. nemtom, miért, megmagyarázhatatlan rajongás ez részemről, talán a gyerekkori VHS korszakból maradt, az alámondásos Mad Max idejéből.

na mindegy is, a lényeg, hogy olykor késztetést érzek rá, hogy bizonyos épületeket és városrészeket leromboljak – persze kizárólag virtuális értelemben. jó játék, és technikai szempontból is elég nagy kihívás. most ezekből a munkákból szeretnék átnyújtani egy csokorral, íme:

hajótörés

ez egy késő őszi naplemente késő őszi napsugarairól, valamint a késő őszi, már levéltelen fák késő őszi sziluettjéről készült fotó. semmi különös.

némi kis kontrasztemelést kapott a kép, és valamiért széles vásznat is, a feldolgozás során. nem igazán emlékszem, hogy miért (valószínűleg abban az időszakban épp ez volt a divatirányzat nálam).

így, önmagában, valahogy nem tűnt érdekesnek a dolog, úgyhogy elkezdtem azon törni a fejemet, hogy mit lehetne vele kezdeni. a színei miatt amolyan világvége-hangulatot képzeltem hozzá (ami, ugye, nem meglepő), úgyhogy ennek szellemében alakítottam át egy kissé:

ha nem láttad volna az eredeti képet, azt is hihetnéd, hogy az ég színe a világot épp elpusztítani készülő tűztől olyan, amilyen, nem? na jó, lehet, hogy csak belemagyarázom. de ha már belemagyarázás: a hajó lehet a Noé bárkájának modern változata is (Noé v2.0), csak nem jött össze neki. a madarak és fák pedig az utolsó élőlények, amelyek túlélték az emberiséget. de persze semmi ilyesmiről nincs szó, egyszerűen csak azon gondolkodtam, mi lehet az, ami a legkevésbé sem illik a képbe… aztán arra jutottam, hogy mondjuk egy hajó.

a hajót nem én fotóztam, csak kölcsönvettem (az eredetijét megtalálhatjátok itt). elég sok meló volt vele, mire olyan lett, amilyen most: ki kellett vágni eredeti környezetéből, átszínezni, alaposan össze kellett koszolni, kicsit behorpasztani itt-ott, valamint árnyékokat és fényeket kellett elhelyezni rajta, hogy belepasszoljon a környezetébe. mert – nem győzöm hangsúlyozni – az egyik legfontosabb dolog a kompozitálásnál az, hogy az összeillesztett elemeket közös nevezőre hozzuk, színvilágban, fények és árnyékok tekintetében, miegymás.

az oszlop azért került oda, mert nélküle nagyon üres volt  a kép bal fele. valamint valamennyire szerettem volna jelezni azt is, hogy a helyszín egy magaslaton van – ez ugyanis valamiféle átjátszóállomás vagy ilyesmi, amit minimum dombokra állítanak általában. (és nem, azt nem kellett kivágni az eredeti képből, ahonnan vettem (saját kép egyébként), vannak ugyanis trükkök, amik bizonyos helyzetekben megkönnyítik az efféle munkát. )

a madarak… nos, mind a posztapokaliptikus, mind a gótikus/darkos fotófeldolgozások elengedhetetlen kelléke a madárraj, úgy tűnik. főleg a kevésbé profiknál, nézz csak körül a neten, látni fogod. hát, mit is mondhatnék, én is bedőltem a divatnak, de talán mellettem szól, hogy mára már teljesen leszoktam róla.

“Pécs is ég, szálanként, és ez végre döntött”

“…segély indult, és igen jól jött,
mikor elküldték a sok-sok vödröt.”
(Kispál és a Borz: Pécsi szál)

látható, hogy nem csak nekem vannak megmagyarázhatatlan világvégés képzelgéseim, másnak is eszébe jut néha, és ki is fejezi, látomásos költészet formájában, vagy ahogy sikerül.

amikor a következő képet fotóztam, direkt arra mentem rá, hogy olyan alapanyaggal térjek haza, amiből képes leszek valami – szó szerint – ütőset létrehozni. városi szinten. mivel Pécsett élek, sajnos ez lett a célpont, pedig nagyon szeretem ezt a várost, egyébként.

ez nem az a megszokott nézőpont, sokáig keresgéltem, hogy rajta legyen a TV-torony (Pécs egyik jelképe), a híres-hírhedt 25emeletes (Európa egyik legmagasabb üresen álló toronyháza), meg a város egy része, és mégis legyen egy indusztriális beütése is a dolognak, ha lehet. a felhők direkt a kezemre játszottak aznap, arról a nagy, sötét, némiképp denevérre vagy madárra hasonlító felhőről például rögtön tudtam, hogy kezdeni fogok vele valamit… csak aztán annyira elmerültem a részletek kidolgozásában, hogy a végére teljesen kiment a fejemből.

eredetileg egy 3 képből álló sorozatnak terveztem a dolgot, melynek első eleme lett volna ez, a maga természetességében. a második, az a pusztítás egy random pillanatát ábrázolta volna, a harmadik pedig néhány évvel a katasztrófa után mutatta volna be a várost, nukleáris tél, lepusztultság, hóvihar, ködök, meg miegymások.  (esetleg egy kósza madárraj… ja, az nem.) aztán végül a harmadik sosem készült el, és ez most már valószínűleg így is marad. a második se lett túl acélos, de azért itt van:

kezdem azzal, ami nem annyira kézenfekvő: eltüntettem pár házat a Mecsek-oldalról. eredetileg szórványos tüzeket terveztem oda, neki is kezdtem, de aztán lemondtam róluk, mert kiderült, hogy elvonják a figyelmet a lényegről. ettől függetlenül nem építettem vissza őket.

ugyancsak apróság, talán észre sem venni igazán, hogy az épületekre és egyéb objektumokra itt-ott kopást, koszt festettem (már ahol nem volt eredetileg), és némi apró torzításokat is eszközöltem rajtuk. ezek nem feltűnőek, viszont az összhatáshoz, a hangulathoz nagy mértékben hozzájárulnak. szerintem.

a TV-tornyot inkább csak viccből törtem 3 darabra, nem volt cél a valósághűség (a valóságban valószínűleg nem így esne szét). és ugyanez igaz a robbanásra is. itt is próbáltam megtalálni a középutat, hogy senki ne vegye komolyan, de azért lehessen tudni első ránézésre, hogy az egy robbanás ott. épp ezért nem detonációról készült fotókból építettem fel, hanem kézzel festettem meg. (nem volt egyszerű… robbanást rajzolni nehéz. nem is lett valami jó szerintem, de azért első próbálkozásnak talán megteszi).

megjegyzem, többen kifogásolták, hogy nem a 25emeletest robbantottam fel – nos, az is sorra került.

a pokoli torony

mégpedig nem is olyan régen. ugyanis abban a szerencsében volt részem, hogy felmehettem végre az Uránia mozi tetejére, egészen fel, a neonbetűk mögé. a kedvenc mozim kedvenc betűi mögé… mondhatom, régi vágyam vált valóra vele. persze készült odafönt egy csomó kép, a betűkről is, meg a városról is (ebből a perspektívából igazán különleges látvány). meg a 25emeletesről is. a lemenő nap fényében.

amint megláttam a látványt, már tudtam, hogy eljött a pillanat, amelyre oly régen vártam. itt van a lehetőség, hogy adjunk a magasház arcának. vagy, ha már így jöttek ki a fényviszonyok, az oldalának legalább. és íme:

ez egy bomba becsapódásának pillanata. talán légitámadás lehet. sajnos pont a kép készítése körüli időben indult meg a világban egy újabb háború, és azt nyomta a tévé az arcunkba, valószínűleg ez is hatással lehetett rám, amikor összeraktam.

ebben az esetben már elsősorban robbanásról készült fotókkal operáltam, bár a fények egy része, meg a szétrepülő repeszek és törmelékek által húzott füstcsíkok kézzel készültek. az épület láthatóan megrogyott, bár arra azért próbáltam ügyelni, hogy a környező házakban ne keletkezzen kár – és ebben az esetben a túlzott színezéssel próbáltam elvenni a dolog élét, nehogy valaki véletlenül hiteles fotónak nézze.

a robbanás kidolgozása során az volt számomra az igazán tanulságos, hogy bizony nem árt figyelembe venni, hogy egy olyan kevésbé szilárd valami, mint a tűgolyó, még az is kölcsönhatásban van a környezetével. szóval tudni kell, hogy vajon hogyan hat egymásra két dolog, ha azt akarod, hogy minden stimmeljen. a fényhatásról már volt szó, az itt is él, de számomra kezdetben nem volt egyértelmű, hogy a tűz nincs mindenhol ott. hanem, ha kicsap a ház oldalából, akkor körülöleli azt, nekiütközik, és elsősorban kifelé terjeszkedik. például. beletelt némi időbe, míg rájöttem, miért nem működik az első verziója a képnek, de volt értelme próbálkozni. (mármint, persze, csak akkor, ha volt értelme elkészíteni ezt a képet egyáltalán.)

“Mikor megmozdult a Föld…”

“…az összes templom romba dőlt.”
(Amorf Ördögök)

mondom én, másoknak is eszébe jut. úgy látszik, generációs a probléma.

szóval, az alábbi kép egyáltalán nem azért készült, hogy aztán aprólékos munkával lezúzzam, sőt. éppenhogy az architektúra szabályossága keltette fel a figyelmemet, nézzük csak meg a háztetőket, vagy a kéményeket:

…csak aztán elkapott a hév…

először csak az égboltot cseréltem ki, ugyanis, mint látszik, az eredeti képen kiégett, nagy, szürke semmi az egész. aztán feltűnt, hogy üres az út (ami amúgy elég forgalmas útszakasz). aztán hallgattam ezt a számot Amorféktól. aztán… hát, aztán már nem volt megállás…

vitathatatlan, hogy ezen a projekten dolgoztam a legtöbbet – és talán kissé túlzásba is estem végül. de ez egy ilyen játék, néha túl nehéz abbahagyni. ugyanakkor néhány hibát viszont benne is felejtettem a képben. szóval egyáltalán nem tökéletes meló, viszont remek példa arra, hogy milyen az, ha az embernek túlszalad a keze, túlságosan rákoncentrál a részletekre, és a kép egészéről megfeledkezik.

kezdjük ott, hogy felszántottam az úttestet. és megszüntettem a padkát. meg megtépáztam a sövényt. aztán összekoszoltam a falakat. meg benövesztettem futónövénnyel. (és kitaláltam ügyesen, hogyan tudok a szemből fotózott, sík futónövény-fotóból térhatásút csinálni – erre a trükkre büszke is vagyok.) és összekoszoltam a tetőket is. sőt, az egyik tetőt lebontottam egy kicsit. az oszlopot megtépáztam. az antennák egy részét letörtem. elhelyeztem néhány repedést is. a templomtorony, hát, az se úszta meg. és így tovább.

aztán itt ez a kocsironcs. nem állíthatnám, hogy tökéletesen sikerült környezetbe helyezni, se a mögé kötött sörösdobozokat, és most így utólag már abban sem vagyok biztos, hogy kellett-e az oda. mondjuk így talán egy kicsivel többet mond, mint egy átlagos lerombolt városrész, de például elkövettem azt a hibát, hogy nem passzol bele a képbe méretarányait tekintve. meg mintha lebegne. meg… valahogy nem passzol, és kész. pedig mennyit dolgoztam vele…!

a lényeg tehát, hogy a sok befektetett energia nem feltétlenül jelent arányaiban ugyanakkora minőségjavulást. ugye.

álljon itt inkább az a kép, amely ugyanakkor készült, de mellőz mindenféle utómunkát (mármint a vágáson kívül), és arról szól, amiről eredetileg emez is szólt volna: az architektúra és a perspektíva szerencsésnek mondható találkozásáról a fényképezőgépem szenzorával:

…és végül egy többé-kevésbé kakukktojás, mely hangulatában talán mégiscsak idepasszol.

a kép – jobb híjján – engem ábrázol, és Ervin kollégám világította és fotózta az én koncepcióm alapján. tulajdonképpen kétszer is engem ábrázol, ami azért ahhoz képest igencsak furcsa, hogy alapvetően utálom, ha velem néz szembe az objektív. jobb szeretek a lencse túloldalán lenni. de nem nagyon volt más alany.

nem annyira apokalipszis a témája, hanem inkább a túlvilág, vagy a skizofrénia, vagy a nemtommi, amelyiket akarod. de hangulatában – szerintem – abszolút passzol a sorba.

(mellesleg egy pályázatra készült. nem nyert.)

ezúton is szeretném felhívni a szíves figyelmedet rá, hogy a dohányzás káros az egészségre.

 

(folyt. köv.)

fotómanipuláció 1. rész

…

fotómanipuláció 3. rész – hangulatmódosítások

 

One Response

1. Mario szerint:

   2011. március 25. péntek - 10:59

   ..az utolsó kép szerintem egy korai Quimby szöveg/klip/érzés világ illusztrálásnak beillik….

   Válasz