bemutatkozó

zakariás lászló – vágó, grafikus, hobbifotós, forgatókönyvíró, egyszemélyes kft., meg amit akartok

a vágó

1999 óta dolgozom különböző televízióknak, elsősorban vágóként (de voltam technikus, sokáig feliratoztam, és rendeztem is jó párszor). találkoztam mindenféle műfajjal: készítettem híradós anyagot, úti filmet, reklámot, dokumentumfilmet, magazinműsorokat, rövid játékfilmet, sportműsort, gyerekeknek szóló műsort, videoklipet, koncertet, ismeretterjesztő műsort, és így tovább. menet közben nyertünk néhány díjat, uniós szinten is, és ugyan jólesik a szakma elismerése, de nem elsősorban ezekre vagyok büszke, hanem a számtalan pozitív nézői visszajelzésre. szerintem elsősorban nekik készítjük a műsorokat.
2010 óta tanítom is a vágást, a pte pmmk médiatechnológus szakos hallgatóinak – miközben tanulom a tanítást, mert az sem egy könnyű műfaj. igyekszem megmutatni a srácoknak, hogyan formálhatják a nyersanyagot, hogyan alakíthatják a hangulatát, lendületét, feszültségét, ritmusát a saját elképzeléseik szerint – vagyis megpróbálom megmutatni nekik a szakma szépségeit, ami miatt én is szeretem csinálni, amit csinálok.

néhány éve aktívan használom az AfterEffects nevű csodát (kiváló effektező program), és ebben is folyamatosan fejlesztem magam.

a grafikus

mindig szerettem rajzolni, gyerekkorom óta. bár soha nem voltam benne kimagaslóan tehetséges, azért idővel megtanultam néhány technikát és trükköt – hiányosságaimat türelemmel próbálom kompenzálni. valamint a különféle grafikai programok folyamatos tanulásával.
hosszú évek alatt, autodidakta módon tanultam (és tanulom) a PhotoShop használatát, mára már készségszinten megy. ezzel a tudással kiegészítve rajzkészségemet, egészen használható dolgokat is össze tudok hozni. CD borítót, plakátot, meghívót, ilyesmiket csinálok, logót tervezek, műsorarculatot gyártok, és hasonlók. és egyre jobban élvezem ezt a műfajt is.

a hobbifotós

ugyancsak gyerekkorom óta fotózom. mint sokan mások a korosztályomból, én is Smena 8 típusú vassal kezdtem, aztán, különböző fázisok és kisebb-nagyobb kihagyások után, egy Canon 7D-nél kötöttem ki. bár szerintem nem a technika a lényeg, hanem a végeredmény, vagyis a fotó maga, de azért egy ilyen géppel sokkal könnyebb elérni a kívánt hatást, mint mondjuk a Smenával. (meg nem kell várni a hívásra sem.)
nem tartom magam profinak, nem ebből élek, elsősorban azért csinálom, mert kikapcsol. ha emellett néha másokat is szórakoztat, amit kihozok a gépből, annak csak örülök.

a forgatókönyvíró

elvégeztem a CEU forgatókönyvíró tanfolyamát (Bereményi Géza és Can Togay vezetésével), ezzel párhuzamosan pedig magánúton is tanultam a szakmát, netes távoktatásban, minden(féle) szakirodalom végigböngészésével, rengeteg forgatókönyv elolvasásával. na és persze rengeteg filmet is néztem, meg nézek is.
a “tanulómunkám”, A Lada c. forgatókönyv (melyet Hamvas Dani kollégával együtt írtunk), később országos pályázaton harmadik helyezést ért el, valamint bekerült a FadeIn Pitch versenyének döntőjébe.

flickryoutubefacebook

[tsg] pictures kft.     7633 pécs, gosztonyi u. 18/c     +36 30 86 25 187      tsg[kukac]tsg[pont]hu